Tápegységek

Lágyindító kapcsolás


Felhívnám mindenkinek a figyelmet hogy 230V-al működik a kapcsolás, ezért kellő figyelmet kell fordítani az építés és beépítés során az érintésvédelmi szabályokra!Az áramkör célja, hogy elkerülhető legyen a toroid transzformátor bekapcsolásakor, a nagy áramfelvétel (bekapcsolási áram). Egy 400-1000 Wattos toroid transzformátor nagyot ánt a hálózaton. Ez akár több 10 Amper is lehet, mely nem a házi kismegszakítók álma :) Természetesen használható kisebb teljesítményű transzformátoroknál is. Én most is arra használok egyet.

A probléma forrása az, hogy a toroid transzformátor a felépítéséből adódóan bekapcsoláskor nagy tranziens áramokat vesz fel, ami a vasmag geometriájából adódik. A megoldás pedig az, ha viszonylag kis feszültséggel felmágnesezzük a trafó vasmagját. Amikor már ez kellő mértékű, akkor rá lehet kapcsolni a 230V-ot.Ez a kapcsolás 2kW-os toroid trafóig nyugodtan használható.

Az áramkör közepén található egy egyenáramot előállító egység, ami a megfelelő feszültséget/áramot állítja elő a 24 V-os relének. A C2-es és a C3-as kondenzátorok feltöltődése kb. egy- másfél másodpercig tart, addig a relé nem húz be és az áram a kerülő vonalon halad a 4 darab 10 Ohmos ellenálláson, ez a feszültség és áram kellően felmágnesezi a vasmagot, aztán a relé meghúz és azon keresztül folyik tovább az áram.

A biztosíték értéke egyszerűen a trafó teljesítménye alapján számítható. A biztosíték lassú kioldású legyen (T-jelzésű)
I=P/U
Az 5 Wattos ellenállások lábait szigeteljük, ne úgy, mint én :) A 230V-os vezetősávokat vastagon ónozzuk be! Távtartókkal szereljük a dobozba, ügyelve a szigetelésre!

Sikeres építést kívánok mindenkinek!

FIGYELEM!

A kapcsolás elkészítésekor fokozottan ügyelni kell a hálózati feszültség miatt az érintésvédelmi szabályok betartására!
Nézettség:

Szint:
  

Szavazat:

Készült:
2007. május 25. 14:55
Jelenleg nincs dokumentum a cikkhez.

Vélemény:
54

Szavazat:
20

Mai látogató:
12

Utolsó látogatás:
Ma 04:41:10

Bejelentkezés után használható funkció!
Értékeld a cikket!

Szavazatok
4,3
20
  13  ★★★★★
  2  ★★★★
  3  ★★★
  1  ★★
  1  ★

Legújabb írás

Rádiós
   

VÉLEMÉNYEK, HOZZÁSZÓLÁSOK

Nem muszáj 24v-os relét használni hozzá! A 12v-os relével is tökéletesen működik. Nem fog leégni a relé biztos. Picit több hőt disszipálnak el a (470k-s) ellenállások ennyi.

tothsandorlorinc(@)-zárójel nem kell-gmail.com   2022. december 03. 19:45:03

Üdv a lágyindító után érdeklődőknek! Tapasztalatból mondom hogy PL.egy 2,0 kw-os toroidhoz nem szükséges ellenállást használni előtétnek. Ha vam hely tökéletesen működik egy 36wos fénycső gyujtója is.A 4*10ohmos ellenállat helyett! A sok sok puffer feltöltéséhez 2-3 sec. is kell. Szerintem megsütné az ellenállatokat ha azon keresztül töltödne fel a kondi. Ha meg rövidebb az átkapcsolási idő, akkor pedig pont feltöltés közben kapcsol direktbe a relé. Ami megint nem jó. Tehát egy nagy teljesítményű végfoknál (pl 40- 60.000 mf-nál ) sokkal jobb folytót használni lágyítónak mint ellenállást.

tothsandorlorinc(@)-zárójel nem kell-gmail.com   2022. december 03. 19:00:45

Köszönöm a kapcsolás megosztását! Ez tényleg jobb, kiszámíthatóbb kapcsolásnak tűnik. Én a régi változatot építettem meg, szerencsére azzal se volt problémám.

Janos-B   2018. november 17. 10:16:44

Ez működik. A relére nem árt egy kisütődióda sem. Másik dolog, hogy a 40 Ohm sok lehet 1kW felett, 10-15 Ohm is elég, így átkapcsoláskor nem fogja leverni az automatát.

badogos11   2018. november 14. 07:39:05
lágyindító.png

Uraim!Aki már csinált lágyindítót, az tudja hogy ez a kapcsolás nem jó. Ez és Hobbielektronikás stb. áramkörök vagy meg sem húznak, vagy olyan gyorsan hogy az nem lágyindítás. Tapasztalat! Ha valaki az ellenkezőjét állítja az csak szerencse, hogy pont olyan értékűek a kondik, a relé billenési feszültsége és a hálózat tűrése, hogy neki működik. Egy működő megoldás, ha az egyenirányító után egy tranzisztorral kapcsoljuk a relét aminek a bázisát egy kondi + feltöltő ellenállás párossal vezéreljük.A bosszúságtól akarom megóvni a "kollégákat".

badogos11(@)-zárójel nem kell-freemail.hu   2018. november 14. 07:12:22

Hali!Lenne egy kérdésem, van egy 100VA-es toroid trafóm (th 3261-k) 2*28V 2*1,8A. A 230-as oldalán 13 Ohm-ot mérek ez nem túl kicsi? Biztos, h nem kell hozzá lágyindító?

istyukiraly97   2018. június 23. 13:23:36

Ha a hálózati biztosítékaid elég nagyok,,pl 50 Amperes,,akkor nem kell lágy indító...Ha meg csak kicsi Amperes biztijeid vannak,,akkor max ha lassan,,lágyan nyomod meg a bekapcs gombot,,akkor lehet az is segít majd...

UltraMegaElektroSuperFaszi   2017. november 22. 12:33:34

Én 400w fölött használom,de van aki azt mondja elég 600w fölött.

kulcsár   2016. április 22. 22:33:37

olyan kis teljesítményhez nem kell

kulcsár   2016. április 22. 22:30:30

Sziasztok!Nagyjából mekkora teljesítményű toroidtól szükséges ezt alkalmazni? Egy 160VA-esnek kell?

Vipera   2016. április 22. 21:18:20