Erősítők, előerősítők

Tranzisztoros, A-osztályú erősítő

Az alább bemutatott kapcsolás nem saját agyszüleményem, egy már meglévő kapcsolás (radikálisan) módosított változata a saját ízlésem szerint. Kimenő teljesítmény 5-7W körüli, de ez ne tévesszen meg senkit, lehet vele házibulizni egész nyugodtan. Aki eddig csak IC-s erősítőket hallgatott, annak garantáltan leesik az álla, ha ezt meghallja! Hangja a megfelelő beállítás után erősen közelít a csöves cuccok felé, hallás alapján leginkább a közép, és magas tartományt tudja szépen előadni. Egy egyszerű dipól-hangfalpárral használom, legszebben a jazz és blues, soft rock zenékhez dukál, bár egy zárt dobozzal kipróbálva a basszusosabb elektronikus zenéket is szépen kiadja. Röviden ennyi, most lássuk a kapcsolást.


Az erősítő:
Az eredetiben a végtranzisztorok BD439-ek voltak, ezeket BD243C-s tranyókra cseréltem. Ezek jobban bírják a strapát, nagyobb teljesítményre képesek, és kevésbé torzítanak az elődeikkel szemben. Fontos, hogy válogatott tranyókkal kell építkeznünk! A nagyteljesítményű ellenállások eredetileg 0,5W-os volt, jelen esetben 10W és 2W-os. A tranyók is nagyobb bordákat igényelnek, mint az eredetiben, ezeket elég macerás megválasztani, ugyanis a cuccnak akkor van a legszebb hangja, mikor a bordák annyira melegek, hogy épp még kézzel kényelmesen elviseljük, kb 15 perc után. Ha túl nagy a borda, akkor kevésbé érvényesül a térhatás a zenében. Jó megoldás még egy AMD processzorokhoz használatos borda a ventillátorral együtt, bár ehhez külön tápellátás szükséges. Szívünk joga eldönteni, de kis helyen úgysem fogjuk megúszni:)
A másik fontos dolog a nyugalmi áram, és féltápfesz beállító trimmerek. Javasolt a precíziós, kis csavarral ellátott, zárt trimmerek használata. A nyugalmi áram 700mA, ezt az P1-el, a féltápfeszt az P2 trimmerrel állítjuk be. Külön érdekesség a söntös hangerőszabályozó, mely dinamikus, szinte örökéletű, recsegésmentes hangerőváltást biztosít, így gyenge potival is nagyszerűen megépíthető.


A tápegység:
35VA, 18V-os trafó, 37600uF pufferkondi, plusz egy fojtó, amit tapasztalati úton, egy 1x2x8 cm-es lemezelt vasmagra, 1mm-es, 30m hosszú, lakkozott trafóhuzalból tekertem. Ez a fojtó elbírja a nyugalmi áramot mindkét oldalra, de ha monóblokkot csinálunk, akkor fojtónak elég 0,75-ös huzal, 0,5x2x8 cm-es vasmagra. A vasat régi mikrosütő trafó I-lemezéből csinálhatjuk, én ebből dolgoztam. A legvégén egy bordára szerelt 24V-os stabkocka, hidegítve egy 100nF-os kondival. A trafóból kettő kell a sztereóhoz, a táp többi része elegendő mindkét csatornához. A puffereket 8db 4700uF-os kondiból fűzhetjük, ha nem kapunk nagyobbat.
Az erősítőhöz tervezett kapcsolóüzemű tápegység ide kattintva látható.

Az írást küldte: zenobia88Email a szerzőnek

Legújabb írás:

Rádiós1 MHz-es szinusz kimenetű RF végfokozat Pout= 150 Wrms
2021. február 08. 13:37

További cikkek

2011. június 12. 22:58
2010. május 08. 22:54
2011. június 03. 20:35
2009. november 14. 18:02
2017. szeptember 28. 22:30
2005. április 04. 08:35
2008. október 16. 07:37
2006. április 04. 10:21
2016. október 07. 08:19
2018. október 25. 09:11
2006. március 17. 09:03
2001. március 11. 23:10
2008. április 09. 20:12
2005. október 04. 13:27
2010. június 23. 12:49
2013. április 30. 07:16

Vélemények

Legfrissebb hozzászólások

Világítás, fényvezérlésFényerőszabályozó
2024. június 21. 17:30:53
Világítás, fényvezérlésAutomatikus vészvilágítás
2024. június 21. 16:12:43
Világítás, fényvezérlésAutomatikus vészvilágítás
2024. június 18. 09:35:46
Világítás, fényvezérlésInfra adó-vevő
2024. június 18. 09:34:15
Világítás, fényvezérlésAutomatikus vészvilágítás
2024. június 16. 10:38:04

Írd meg a véleményed a cikkel kapcsolatban!

bsselektronika.hu/old/index.php?w=2H0S6wtId9