Tápegységek

Kapcsolóüzemű feszültségszabályzó (step-down konverter)


Egyszerű felépítésű, olcsó, nagy hatásfokú (kb.79-90%) feszültség szabályozó kapcsolás, melyet DV-kamerához terveztem, ennek segítségével egy kismotor akkumulátoráról működik a kamera, de persze más eszközhöz, pl. akksis fúróhoz is használható. A hagyományos, disszipatív (78xx, lm317, stb.) stabilizátorokhoz képest töredék annyi melegedést produkál, így lényegesen kisebb hűtőbordát igényel.

A kapcsolás:
A rajzon látható, hogy csak néhány alkatrészt igényel, az IC tervezői úgy alkották meg a vezérlőt, hogy a hozzá való induktivitást akár készen is megvásárolhatjuk, de egyszerűen el is készíthetjük, ha van induktivitásmérőnk. Ebben a kapcsolásban toroid magra, amely előző életében hálózati zavarszűrőként működött, kézzel 13 menetet tekertem, kb 1-1,2 mm átmérőjű többszálas (litze-jellegű) huzalból. Kis terhelő áram esetén használhatunk vékonyabbat is. A bemeneti és kimeneti elkók lehetnek alapból alacsony ESR értékűek, vagy normál elkók párhuzamosan kötve, mint itt. Ez elsősorban a kimeneti elkóknál lényeges. A dióda terheléstől függ, de lehetőleg Shottky legyen, ez 3A-es, persze kisebb terhelésnél ez lehet kevesebb is.

A nyák a lehető legegyszerűbb, itt csak a könnyebb beszerelés miatt csináltam hozzá, amúgy légszereléssel is kompakt kis eszközt készíthetünk, de mindenképpen ügyeljünk a csillagpontos földelésre, mivel kapcsoló üzemű eszközről van szó, jelentős zavart termelhet egy rossz konstrukció!


Az élesztés:
A legjobb, ha a poti középállásban van, így rákapcsoljuk a bemenő feszültséget (ebben az esetben 12,5V), a kimenetre pedig műterhelést teszünk, pl. izzót, teljesítmény ellenállást, vagy magát az eszközt, amihez terveztük. Ebben az esetben érdemes az eszközünk gyári áramforrásáról lemérni pl. a feszültségesést, majd ezt figyelembe véve beállítani a kívánt feszültséget a potival (itt 7,9V). Potinak ajánlatos helitrimmert használni a precíz állítás miatt. Miután ezt elvégeztük, bedobozolhatjuk a készülékünket.

Csekély melegedése miatt az enyém rossz lefolyócsőből kilágyított-lapított és összeragasztott PVC-ből készült kis dobozban kapott helyet, egyszerű, kalapácslakk felületkezeléssel..
A tervezéssel kapcsolatban sok hasznos információt találunk az ic adatlapjában is.

Nézettség:

Szint:
 

Szavazat:

Készült:
2014. július 04. 08:51

Vélemény:
35

Szavazat:
14

Mai látogató:
27

Utolsó látogatás:
Ma 21:54:12

Bejelentkezés után használható funkció!
Értékeld a cikket!

Szavazatok
4,1
14
  8  ★★★★★
  2  ★★★★
  2  ★★★
  1  ★★
  1  ★

Legújabb írás

Rádiós
   

VÉLEMÉNYEK, HOZZÁSZÓLÁSOK

Ja, az vicces lenne..mikor pl. túláramot húzol a kimenetről, mondjuk 6 ampert, iszonyat módon elkezd sípolni, visítani, nemtom hogy csinálja, de lehet, hogy ezt produkálná túlfesz esetén is

zenobia88   2014. július 07. 23:00:45

Világos, csak a trafó elkerülte a figyelmem és azt hittem, hogy a 230V megy a diódahídra és 320V a konverterre.

norbi911004   2014. július 07. 17:43:44

Nem én tettem bele a hálózati trafót, hanem a konvertáló program, vagy az aki konvertálta. Így is jó, de én akksival használom, mint ahogy leírtam, de magában a kapcsolásban nem tüntettem fel áramforrást, csak magát a konvertert. Mindegy mit teszel az elejére, csak egyenáram legyen, és max. 40v, asszem ennyit bír az ic.

zenobia88   2014. július 06. 22:59:40

Ne haragudj, nem vettem észre a trafót....

norbi911004   2014. július 06. 21:49:06

A bemenethez írt 230V az komoly vagy csak szimbólikus gondolat?

norbi911004   2014. július 06. 21:48:15