Erősítők, előerősítők

Tranzisztoros, A-osztályú erősítő


Az alább bemutatott kapcsolás nem saját agyszüleményem, egy már meglévő kapcsolás (radikálisan) módosított változata a saját ízlésem szerint. Kimenő teljesítmény 5-7W körüli, de ez ne tévesszen meg senkit, lehet vele házibulizni egész nyugodtan. Aki eddig csak IC-s erősítőket hallgatott, annak garantáltan leesik az álla, ha ezt meghallja! Hangja a megfelelő beállítás után erősen közelít a csöves cuccok felé, hallás alapján leginkább a közép, és magas tartományt tudja szépen előadni. Egy egyszerű dipól-hangfalpárral használom, legszebben a jazz és blues, soft rock zenékhez dukál, bár egy zárt dobozzal kipróbálva a basszusosabb elektronikus zenéket is szépen kiadja. Röviden ennyi, most lássuk a kapcsolást.


Az erősítő:
Az eredetiben a végtranzisztorok BD439-ek voltak, ezeket BD243C-s tranyókra cseréltem. Ezek jobban bírják a strapát, nagyobb teljesítményre képesek, és kevésbé torzítanak az elődeikkel szemben. Fontos, hogy válogatott tranyókkal kell építkeznünk! A nagyteljesítményű ellenállások eredetileg 0,5W-os volt, jelen esetben 10W és 2W-os. A tranyók is nagyobb bordákat igényelnek, mint az eredetiben, ezeket elég macerás megválasztani, ugyanis a cuccnak akkor van a legszebb hangja, mikor a bordák annyira melegek, hogy épp még kézzel kényelmesen elviseljük, kb 15 perc után. Ha túl nagy a borda, akkor kevésbé érvényesül a térhatás a zenében. Jó megoldás még egy AMD processzorokhoz használatos borda a ventillátorral együtt, bár ehhez külön tápellátás szükséges. Szívünk joga eldönteni, de kis helyen úgysem fogjuk megúszni:)
A másik fontos dolog a nyugalmi áram, és féltápfesz beállító trimmerek. Javasolt a precíziós, kis csavarral ellátott, zárt trimmerek használata. A nyugalmi áram 700mA, ezt az P1-el, a féltápfeszt az P2 trimmerrel állítjuk be. Külön érdekesség a söntös hangerőszabályozó, mely dinamikus, szinte örökéletű, recsegésmentes hangerőváltást biztosít, így gyenge potival is nagyszerűen megépíthető.


A tápegység:
35VA, 18V-os trafó, 37600uF pufferkondi, plusz egy fojtó, amit tapasztalati úton, egy 1x2x8 cm-es lemezelt vasmagra, 1mm-es, 30m hosszú, lakkozott trafóhuzalból tekertem. Ez a fojtó elbírja a nyugalmi áramot mindkét oldalra, de ha monóblokkot csinálunk, akkor fojtónak elég 0,75-ös huzal, 0,5x2x8 cm-es vasmagra. A vasat régi mikrosütő trafó I-lemezéből csinálhatjuk, én ebből dolgoztam. A legvégén egy bordára szerelt 24V-os stabkocka, hidegítve egy 100nF-os kondival. A trafóból kettő kell a sztereóhoz, a táp többi része elegendő mindkét csatornához. A puffereket 8db 4700uF-os kondiból fűzhetjük, ha nem kapunk nagyobbat.
Az erősítőhöz tervezett kapcsolóüzemű tápegység ide kattintva látható.
Nézettség:

Szint:
  

Szavazat:

Készült:
2011. június 21. 14:50

Vélemény:
93

Szavazat:
19

Mai látogató:
11

Utolsó látogatás:
Ma 16:11:34

Bejelentkezés után használható funkció!
Értékeld a cikket!

Szavazatok
4,2
19
  11  ★★★★★
  4  ★★★★
  2  ★★★
  1  ★★
  1  ★

Legújabb írás

Rádiós
   

VÉLEMÉNYEK, HOZZÁSZÓLÁSOK

A választ köszönöm, nem a stílust! ;)

Petyka79   2019. január 06. 22:13:10

Ott mérem, ahol írtad. Reagál a P2-re, de egy bizonyos szint alá nem megy. Ettől függetlenül szól, csak nem tudok 24V-ot adni neki.

Petyka79   2019. január 06. 22:10:05

Köszönöm a stílust! Végigolvastam az összes hozzászólást többször is.Láttam,hogy másoknak is volt ugyanilyen problémája, de konkrét megoldást egyikük sem kapott. Azt is láttam, hogy már egyszer leírtad ugyanígy, mit, hol, hogyan kell mérni. Ha 24voltról próbálom, akkor 20v alá nem megy a féltápfesz, és a nyugalmi áramot sem tudom feljebb vinni 0,4A-nél. A nyugalmi áramot,csak akkor tudom 0,7A-re beállítani ha a tápfesszel lemegyek 14V körülig, de a fél tápfesz akkor sem megy 10V alá. Próbáltam több potival is.Amúgy amatőr vagyok. Gyerekkoromban foglalkoztatott az ilyesmi, de nem ment, most újra megpróbálom, mert érdekel.

Petyka79   2019. január 06. 22:05:11

Nincs vészesen sok hozzászólás a topic-ban másoknak is volt azt hiszem hasonló problémájuk és leírták a megoldás módját, csak el kell olvasni.

Janos-B   2019. január 06. 21:11:27

Szia! A fél tápfeszültséget kb 1 volt pontossággal az 1 ohmos ellenállás felső vége és a test között mérted? P2 állítására nem reagál? Esetleg a potméter már szélső helyzetben van és nem tudod tovább tekerni? A P2 hibás is lehet. Megjegyzem a két potmétert felváltva többször kell állítgatni és vagy a félfeszültséget mérni vagy a nyugami áramot közvetett módon az 1 ohmos ellenállás két végén és a feszültség értéket átszámolni áramerősségre. I=U/R 1 ohmos ellenálláson V-ban mért feszültség megegyezik az amperben mért árammal. 0,5V - 0,6V az 0,5-0,6A-nak felel meg. Bocsi a szájbarágós stílus miatt, de nem tudom milyen szintű ismeretekkel rendelkezel!

Janos-B   2019. január 06. 21:07:43

Üdv.! Megépítettem az erősítőt. A munkapontot be tudom állítani, viszont a fél tápfeszt nem. Ettől függetlenül szépen szól. Ilyenkor mi van, mi lehet a hiba? Köszönöm

Petyka79   2019. január 05. 12:58:29

Nos , ez egy elég érdekes kis kapcsolás nekem is leesett az állam tolle , de nem a hangjatol hanem mikor megláttam hogy a feltap 22V , azzal a lendulettel b@*#am ki a kukába ! Lényeg a lényeg profi cucc! ! Görèny munka !

Teva123   2018. július 07. 22:45:37

Minden alkatrész megfelel a kapcsolási rajzban szereplőknek. Szimuláló programban is meg lett építve, majd tesztelve is volt a kapcsolás és ugyanazokat az eredményeket mutatta (pl.: 22v féltáp) annyi különbséggel, hogy a nyugalmi áramot be tudtam állítani 700mA-re.

szrenacsongor(@)-zárójel nem kell-gmail.com   2018. július 07. 22:24:25

Nézd meg Ábel január 24-i hozzászólását is!

Janos-B   2018. június 24. 21:51:03

Köszöntelek! Milyen tranzisztorokat tettél a kapcsolásba? Az első BC560-as p-n-p. Bekötés előtt leellenőrizted -e a tranzisztorokat mérőműszerrel megállapítva a helyes bekötésüket és működésüket? Ez eltérhet a katalógus szerinti bekötéstől.(Sőt ritkán ugyan, de találkoztam olyannal hogy két gyártónál ugyanaz a tranzisztor más bekötésű)Rosszul bekötött tranzisztorok szeretnek tönkre menni. Felcserélhettél alkatrészeket, az elektrolit kondenzátoroknak jó -e a polaritása? Csillámlappal és gyönggyel elszigetelve a végtranzisztorok nagyobb közös hűtőfelületen vannak? A hűtés a testre csatlakozik? Szakadtak -e a potméterek? (Ellenállásmérő: a potméter tekerése mérés közben és figyelni van -e szakadás.) Az ellenállások értéke és mértékegysége megfelelő -e? Felváltva először növelni az áramot, majd félfeszültséget állítani és ezt sokszor ismételni kell. 220V-os izzólámpán keresztül csatlakoztattad a tápegység transzformátorának primer körét? Zárlat esetén kigyullad az égő.

Janos-B   2018. június 24. 21:47:04