LED-es kapcsolások

3x3x3 LED kocka 2.0


Ez tulajdonképpen ugyan az mint a másik kapcsolás de annyi a különbség hogy itt nem egyszínű LED-ek vannak. A hajlítás itt egy kicsit bonyolultabb de nem túlságosan.

Bár a képen a LED lábainál C van de most szólok, hogy közös anódú LED kell, mégpedig 27 db.

A képen látható módon fogjuk meg egy fogóval és hajlítsuk a B és a G lábakat az egyik irányba az R-t pedig a másik irányba. Ezután egy LED + egy fél távolságra hajlítsuk vissza az eredeti irányba mind a hármat. A G láb túl közel van a B-hez ezért a tövénél 45°-os szögben hajlítsuk meg a képen látható módon.

Vigyázzunk közben a LED épségére is mert az RGB LED a sima LED-hez képest elég drága.

Ezután segítségül vehetünk egy fadarabot amire fúrunk 3 db 5 mm-es lyukat olyan távolra hogy az egyik LED anódja elérje a másik LED anódját. Ez kb. 2,5 cm.

A képen látható módon helyezzük be a LED-eket a tartóba és hajlítsuk egymásra az anódokat és ha már itt vagyunk forrasszuk is össze őket mert akkor tovább megmaradnak ebben a formában :).

Figyeljünk arra hogy LED-ek ugyanabban a szögben álljanak hogy az R G és B lábak a következő soron is az azonos R G illetve B láb felett legyenek. Ha ezzel megvagyunk akkor már csak egy kis munka kell és kész.


Az oszlopválasztó:

Mivel itt nem 9 oszlop van hanem 3X9 ezért sajnos háromszor kell megépíteni az oszlopválasztót az 555 és a 4017 IC-vel. Ha az 555-nél eltérő ellenállásokat használunk akkor lesz tökéletes mert nem egyszerre fognak vándorolni a színek.


A sorválasztó:

A sorválasztót változatlanul megépítve még akár működésre is lehetne bírni ezt az egészet. A tranzisztorok típusa mindegy csak az a lényeg hogy PNP és minimum 200 mA terhelhetőségűek legyenek. Képem és videóm azért nincs róla mert kicsit költséges a megépítése, mert kell 27db LED aminek az ára 200 Ft vagy több, de így is minimum 5400 Ft, és ez csak a LED-ek. De ez ne tántorítson el senkit mert ha egyszer elkészült utána biztosan remekül fog kinézni.


A LED kocka: